Zöldfal építés csapat

Ismerje meg zöldfal építő csapatunkat

Engedje meg, hogy bemutatkozzunk

Som Gergely vagyok, a Vertiflóra alapítója és egy csodálatos csapat vezetője, akikkel már több mint 5 éve telepítünk zöldfalakat. A természettel és növényekkel való kapcsolatunk sokkal korábban kezdődött, ugyanis már 15 éve foglalkozunk díszkertek építésével és karbantartásával, ezért is áll annyira közel hozzánk legújabb hivatásunk: bevinni a házakba és az irodákba a kertet.

Az utóbbi években rengeteg zöldfalat építettünk, melyeket azóta nagy gonddal karban is tartunk. Folyamatosan kísérletezünk újabb technológiákkal, kaspókkal, ültetőközegekkel és növényekkel, hogy mindig a konkurencia előtt legyünk egy lépéssel. Már nem telik el úgy nyaralás vagy külföldi látogatás, hogy ne a helyi zöldfalakat vagy újabb növényeket keresnénk - szerencsére büszkén kijelenthetem, hogy a hazai zöldfalak világszinvonalúak, sőt, többségük tanulandó példa lehet sokak számára. Számos nagynevű cég tisztelt meg minket azzal, hogy csapatunkat választották és büszkén mondhatom, hogy mindannyian elégedettek, még az átadás utáni években is. Különösen nagy hangsúlyt fektetünk a gyors és precíz kommunikációra, a határidők és megbeszélések percre pontos betartására. Kizárólag minőségi szerszámokkal és alkatrészekkel dolgozunk, egy profi, minden kihívást tökéletesen megoldó csapattal.

A minőség egyik alapköve, hogy mint vezető, minden építkezésen jelen vagyok, a legfontosabb munkákat személyesen én végzem el és folyamatosan felügyelek minden egyes zöldfalat az ajánlattól, a tervezésen át, az építés minden pontján keresztül egészen a későbbi karbantartásig. Ennek köszönhetjük azt, hogy hazánk legnagyobb zöldfal telepítői között lehetünk és minden munkánkra, akár csak gyermekeinkre, büszkék vagyunk.

Köszönjük, ha minket tisztel meg a belső kertjének kivitelezésével, a Vertiflóra minden csapattagja azon dolgozik, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújtsa Önnek.

vertiflora-img
Vertiflóra Csapata
Növényfal csapat
Növényfal építő csapat
Zöldfal ár
Árak, Kalkulátor

Számolja ki kalkulátorunk segítségével az Ön zöldfalának árát.

Kiemelet partnerek